Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 >>>

2007/2. szám

 

Betegek világnapja

II. János Pál pápa az ellene elkövetett merénylet következtében soha nem nyerte vissza teljesen egészségét. Amíg a merénylet előtt korához képest mindig fiatalos és sportos életet folytathatott, a merénylet után számtalan esetben látogatta meg őt a szenvedés, és a műtét után a különféle betegségek. Így is csodálatraméltó, mekkora energiával igyekezett leküzdeni testi gyöngeségét, és micsoda erőbedobással intézte az egyház ügyeit és vállalkozott minden évben külföldi lelkipásztori utakra a Föld minden tájára.

Saját meggyőződése volt, hogy a merényletkor a Szűzanya mentette meg életét. Hiszen a harmadik golyó - ma sem lehet megmagyarázni természetes okokkal, - de nem hagyta el a pisztoly csövét. Pedig a két másik golyó röppályája alapján a harmadik végzett volna vele. És amit számtalanszor eredménytelenül játszottak le azóta: a legnagyobb déli csúcsforgalomban akkor mindössze negyedórára volt szüksége a mentőknek, hogy eljussanak sebesült pápával a Gemelli klinikára.

Valószínű a Szűzanya iránti hálából döntött úgy, hogy a lourdes-i jelenés időpontját teszi meg a Betegek Világnapjának. Évek során több millió zarándok járt Lourdes-ben, és számos csodás gyógyulás is történt, aminek orvosi magyarázata nincs. Olyan emberek gyógyultak meg, akikről az orvosok már lemondtak, mert betegségüket gyógyíthatatlannak tartották. Az emberek hite és a Boldogságos Szűz közbenjárása azonban meggyógyította őket.

II. János Pál pápa 1992-ben rendelte el, hogy február 11-e legyen a Betegek Világnapja. Az ellene elkövetett merénylet után egyre inkább megtapasztalta a betegség keresztjét, azóta különös együttérzéssel fordul a betegekhez. És a pápa szándéka szerint 1993 óta szerte a világon ekkor imádkoznak a helyi plébániai közösségek betegeik gyógyulásáért. És szolgáltatják ki ünnepélyes keretek között a betegek szentségét.

Lóránt atya is évekkel ezelőtt csatlakozott már a Szentatya szándékához, amit szeretnénk folytatni mi is. Megemlékezni azokról, akik egyházközségünk „aranyfedezetét” jelentik, hiszen az ő áldozatvállalásuk és imáik folytán nyerünk mi, egészségesek kegyelmeket Istentől. Nagyon örülnék, ha idén is sok beteg gyógyulásáért könyöröghetnénk templomainkban és sok rászoruló hívő kaphatná meg a betegek szentségének áldásait.

István atya
Oldal: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 >>>